A SZOCIÁLIS SZAKKÉPZÉS KÖNYVTÁRA

A jóléti állam

AZ ELTE SZOCIÁLIS IVIUNKA ÉS SZOCIÁLPOLITIKA TANSZÉK
ÉS
HILSCHER REZSŐ SZOCIÁLPOLITIKAI EGYES)LET KIADVÁNYA

Szerkesztette:
Ferge Zsuzsa
Lévai Katalin

Lektor:
Nyilas Mihály

3., változatlan utánnyomás

Asa Bnggs, Richard A. Cloward, Len Doyle, Gosta Esping-Andersen,
Howard Glemierster, Jan Gough, Philippe Gumplowicz, F. A. Hayek,
Antoine Lion, Pierre Maclouf, I H. Marshall, D. Marsland, Rudolf Meidner, Claus OfI’e, Robert Pinker, Frances Fox Piven, R. Segalman,
Richard Titmuss, Peter Towsend, 1991

TARTALOM

Előszó 7

I.

ELMÉLETI KERETEK, ELVEK, FOGALMAK

Robert Pinker: Ki az atya? 15
T. H. Marshall: Az állampolgáriság fejlődése a 19. század végéig 50
Len Doyle—Ian Gough: Emberi szükségletek és szocialista jóléti politika 59
F. A. Hayek: „Szociális” vagy elosztási igazságosság 74
R. M. Titmuss: A jólét társadalmi elosztása: reflexiók a méltányosság kereséséről 86
Howard Glennerster: Ár ellen: a sz iálpolitika kilátásai 98
Gsta Esping-Andersen: Mi a jóléti állam? 116

II.
A SZOCIÁLPOLITIKA MŰKÖDÉSE

Claus Offe: A szociális állam és a foglalkoztatási válság:
a biztosítás biztosításának problémái 135
R. Segalman—D. Marsland: A bölcsőtől a sírig 150
Richard A. Cloward—Frances Fox Piven: A szakbürokráciák —
a juttatási rendszerek mint befolyásrendszerek 166

III.

SZEGÉNYSÉG ÉS SZOCIÁLPOLITIKA

Peter Townsend: Szegénység-elméletek 183
Philippe Gumplowicz: Köz- vagy magánjótékonyság 195
Antoine Lion—Pierre Maclouf: Három korszak 203
Peter Townsend: Szelektivitás — a nemzet megosztása 214

IV.

TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS ÉS KITEKINTÉS

Asa Briggs: A jóléti állam történeti perspektívában 223
R. M. Titmuss: Szociálpolitika és gazdasági haladás 239
Rudolf Meidner: Elképzeléseink a harmadik útról 250

Előszó

A magyar szociálpolitikai képzés és kultúra egyenetlenül fejlődött. A századelőtől kezdve voltak kiemelkedő tudósok, akik máig maradandó érvényű műveket alkottak. Elég, ha itt Csupán Heller Farkas és Hilscher Rezső nevét említjük. Az ő fontosabb munkáik, számos kortárséval együtt, nagyjából 1985 óta lassan Újra elérhetővé válnak. A szociálpolitikai képzésben is volt néhány kezdeményezés.. Ám mindez csak igen szűk körhöz jutott el — s akik továbbvihették volna e gondolkodást, azokat 1949 után fokozatosan kiszorította a hazai közéletből a mind intoleránsabb hatalom. Megjegyzendő egyébként, hogy a külföldi szakirodalom magyar nyelven a háború előtt is csak szórványosan, sinkább másodkézből, ismertetések révén volt megismerhető.

1950 és 1970 között az önálló szociálpolitika megszüntetésének kényszerű következménye a szociálpolitikai irodalom és képzés teljes hiánya lett. 1970 táján azután, az 1968-as gazdasági reformkísérletekkel egyidejűleg, lassan csak elindultak — jórészt a szociológia örve alatt — előbb a kutatások, majd a képzés csírái.1 Akik az első képzések résztvevői — hallgatói vagy oktatói — voltak, azok a megmondhatói, milyen keserves nehézséget jelentett az, hogy a lassacskán mégis formálódó hazai szakirodalom mellől szinte teljesen hiányoztak a magyar nyelven olvasható külföldi munkák. Mind a (nyilvánosság számára alig elérhető) Szociálpolitikai Ertesít6, mind pedig az 1989-től létező Esély (társadalom- és szociálpolitikai folyóirat) igyekezett és igyekszik ezt az űrt töltögetni — de ezek elsősorban a szakma számára elérhető kezdemények.

A közelmúltban megindított sorozat, a Szociális Szakképzés Könyvtára kínál most lehetőséget a sok évtizedes hiány pótlására. Az új kötet, A jóléti állam, az első olyan magyar nyelvű válogatás, amely több-kevesebb rendszerességgel igyekszik ízelítőt adni a szélesen értelmezett szociálpolitikára vonatkozó külföldi, jórészt nyugat-európai irodalom főbb területeiről. A sorozat ezen igencsak általános jellegű bevezető kötetét — ha lesz hozzá anyagi erő — terveink szerint számos további tematikus válogatás fogja követni, amelyek itt épp csak érintett témákat elmélyítenek, például a gazdaság és szociálpolitika viszonyáról, az egészségpolitikáról, a szociális munka egyes kérdéseiről, adó és szociálpolitika összefüggéseiről stb.

Eppen mert óriási a lemaradásunk, és mert az első, mondhatni bevezető kötet profilja nem lehatárolt, nagyon sokféle szempontot kellett mérlegelnünk, hogy ne torzképet nyújtsunk arról, ami a külvilágban történt és történik. E szempontok nyilván vitathatók - de a bírálók munkáját könnyíti, ha világossá tesszük a válogatás mögöttes elveit.

1. Az első meggondolásunk az volt, hogy ezt a kötetet sokak, nem csak a szűken értelmezett szakma számára tegyük olvashatóvá. A szociálpolitikában — mint a közgazdaságtudományban vagy a szociológiában — az utolsó évtizedben teret hódítottak azok a kutatások, amelyek a természettudományos vizsgálódásokra jellemző egzaktságra, bonyolult történelmi és nemzetközi összefüggések matematikai-statisztikai módszerekkel történő feltárására, alkalmasint modellezésére törekszenek. (Ebben természetesen szerepe van a nagy adatbázisokat könnyen kezelő, bonyolult összefüggéseket rutinszerűen elemezhetővé tévő informatikának.)

Az alkalmazott módszerek nyújtotta lehetőségek némileg átalakították a szociálpolitikai irodalom jellegét is. A szakfolyóiratokban az utóbbi években elég sok olyan tanulmány jelent meg, amelyek csak a módszertanilag képzett olvasó számára érthetőek. Ennek az irodalomnak, illetve az ezt generáló módszertannak az ismerete a szak-szociálpolitikus számára elengedhetetlen. Túl a dolog érdemén, azon ugyanis, hogy Saját mondandóját bizonyíthatóbbá, ellenőrizlietőbbé, kompiexebbé tegye, ezek az ismeretek teszik lehetővé számára, hogy értelmes dialógust folytasson a közgazdaság- tudomány vagy a technokrácia képviselőivel. Ugyanakkor az Új közelítések alapjában nem módosítják a szociálpolitikai fogalomkészletet, elveket, értékeket, irányzatokat, s nem változtatják meg a szociálpolitika társadalmi szerepét sem. Eppen ezért úgy döntöttünk, hogy ebből az első, a szociálpolitika alapjait bemutató válogatásból elhagyjuk a komolyabb módszertani fölkészülést igénylő műveket.

2. A válogatás egy következő kérdése az volt, hogy milyen időszakot fogjunk át. A szociálpolitikai gondolkodás és kutatás „saját színeiben” mintegy 100—120 évre tekint vissza, elsősorban Angliában. Szociálpolitikai témájú kutatásokat végzett Engels (p1. 1845) vagy Le Play (p1. 1855) is, de az első jelentős szociálpolitikai indítású szegényvizsgálat Charles Booth nevéhez fűződik (1889—91). A szociális gondolat valamilyen formában megjelent a múlt század szinte minden jelentős filozófusánál, közgazdászánál, szociológusánál. Sőt, az első jelentős, kifejezetten a szociálpolitika művelésére alakult tudományos társaságot, a Verem für Sozialpolitik-ot az ilyen tudósok alakították meg 1872-ben. Mégis valószínűleg az angol Webb házaspár századforduló körüli munkássága (könyveik 1887 és 1935 között íródtak) az, ami már többé-kevésbé egyértelműen a „szociálpolitika” körébe sorolható, amelynél a szerzőpár „szociálpolitikusnak” nevezhető. Ha tehát a szociális gondolat, vagy a szociálpolitikai gondolkodás eszmetörténetét akartuk volna nyomonkövetni, akkor a múlt század nyolcvanas éveiig, vagy a századfordulóig kellett volna visszamennünk.

A cél azonban nem egészen ez volt. Azokat a fogalmakat, érveket, irányzatokat kívánjuk mindenekelőtt megismerhetővé tenni, amelyek a ma számára fontosak, amelyek a mai — magyar és külföldi — szociálpolitikai gondolkodás és gyakorlat számára bírnak érvénnyel, amelyek a mai vitákat meghatározzák2. Ezért csak a II. világháború utáni szakirodalomból válogattunk, hiszen ekkor kristályosodtak ki a ma is használatos fogalmi keretek, a modern tőkés—jóléti társadalmak egymástól is eltérő arculatát meghatározó gondolatrendszerek. Ezen belül azok munkásságából igyekeztünk szemelvényeket adni, akik a mai szociálpolitikai irodalom legjelentősebb képviselői. A ma már klasszikusnak számító nagy elődök, Marshall és Titmuss mellett a külföldön legismertebb, legjelentősebbnek tekintett szerzőkre koncentráltunk, akik — amennyire ez a kortárs szemével egyáltalán megítélhető — maradandó módon járultak hozzá a szociálpolitikai gondolkodás fejlődéséhez. A kötet keretei persze korlátot szabtak még itt is, s igen sokan vannak — Harold Wilenskytól Herbert. Ganson át Gosta Rehnig — akiket ilyen meggondolások alapján a válogatásba fel kellett volna vennünk. Reméljük, hogy ezeket az adósságokat további kötetek majd pótolják.

A mai szociálpolitikai gondolkodás és gyakorlat’ természetesen nem érthető meg saját előtörténete nélkül. Epp ezért szerepel a kötetben Robert Pinker tanulmánya, amely a 19. század legnevesebb társadalomtudományi gondolkodóinak a szociálpolitikára való hatását elemzi, és Asa Briggs munkája, amely a jóléti állam gondolati előzményeit és tényleges fejlődési vonalát vizsgálja.

3. A szociálpolitika szerepe, a jó’éti állam és a modern szociálpolitika alakítása (ahogyan ez Titmuss, Briggs vagy Cloward és Piven tanulmányaiból kitűnik, s ahogyan ezt már mi is naponta tapasztaljuk) mindig heves politikai csatározások tárgya volt. A nagy modern politikai-ideológiai irányzatok — a liberalizmus, a konzervativizmus és a szocializmus — alá- festették e vitákat. A ma javasolt vagy követett szociálpolitikák erősen magukon viselik kidolgozóik ideológiai orientációját.
Kétségtelen, hogy a modern szociálpolitikai irodalom zöme szociálliberális, szociáldemokrata-szocialista, ezen belül gyakorta fabiánus indítású, s hogy a II. világháború utáni fejlődést elsősorban ezek az irányzatok befolyásolták még a konzervatív politikai orientációjú országokban is. A kötet szemelvényeinek jelentős része is ehhez a hagyományhoz kapcsolódik.

Ugyanakkor a hetvenes évek közepe, az Angliából és az USA-ból kiinduló konzervatív és neoliberális fordulat óta egyre inkább hatnak a gyakorlatra konzervatív vagy neoliberális nézetek. Ezért igyekeztünk ezekből az irányzatokból is némi ízelítőt adni, bár kevés Jelentős és színvonalas, kifejezetten szociálpolitikai jellegű ilyen írás van. Ugy tűnik, hogy a konzervatív illetve neoliberális szociálpolitika elsősorban gyakorlat, saját koherens elméletek vagy elvek nélkül. A gyakorlat lényege a liberálisabb és humánusabb jóléti politikák korlátozása. Mögöttes elvei részben a neoliberális, monetarista közgazdaságtanból származnak, részben pedig a társadalomra és emberi tern-iészetre vonatkozó, jórészt 19. századi társadalomfilozófiai elgondolásokból. A válogatásban végül is egy jellegzetes részlet szerepel a liberalizmus klasszikusától, Hayektől (Jóllehet munkásságának zöme egyáltalán nem szociálpolitikai jellegű), valamint a Segalman—Marsland kötet kivonata, amely az egyetlen (általunk ismert) következetesen kifejtett konzervatív-neoliberális szociálpolitikai koncepció e szociálpolitika kívánatos gyakorlatáról.

Sajnálatos, de tudatos korlátja a kötetnek, hogy a régebbi és újabb radikális „baloldali” irányzatok képviselői — az ausztromarxizmustól a mai radikális feministákig — sem kaptak benne helyet. (A Doyle—Gough tanulmány áll legközelebb ehhez az orientációhoz.) A helyszűke mellett ezt a korlátozást az indokolja, hogy ebben az irodalomban is (mint a radikális „jobboldali” szerzőknél) gyakorta a szenvedélyek és normatív követelések erősebbek az érveknél. E mellett sok esetben olyan Új ez a gondolkodásmód, hogy még nem tudhatjuk, mi lesz belőle valamennyire is maradandó. Ismét csak reméljük, hogy már nem késik soká egy, például a feminista irányzatokat sokoldalúan bemutató kötet megjelentetése.

Az elmondottak mellett számos további korlát is hatott munkánkra. Mindenekelőtt: ismereteink végesek. Igy — többek között — korlátozott nyelvismeretünk, hiszen csak a nagy „világnyelveken” publikált irodalom volt számunkra jól elérhető, és ez önmagában lehet torzító szűrő. Még ezen belül is súlyosan alulreprezentáltak az amerikai szerzők. (Ennek egyik mentsége az, hogy legjobbjaik — Miller, Rein és mások — szorosan a titmussi hagyományokhoz kapcsolódnak, amely forrásról a kötet valamenynyire számot ad.) Egy másik probléma az volt, hogy néhány kiemelkedő, és ma már valóban klasszikusnak számító munka — például Gaston Rimlinger (1971) könyve a jóléti államok összehasonlító történetéről — olyan egész, amelyből nehéz lett volna kiemelni egyetlen részletet. Más esetekben egy-egy kiváló mű — például Gilbert (1970) elemzése az angol, vagy Hatzfeld (1971) tanulmánya a francia szociálpolitika történetéről — annyira egyetlen országhoz kapcsolódik, hogy általánosabb mondandójuk nem válik világossá részletek révén. A mentegetődzést folytathatjuk. Tudjuk, hogy válogatásunknak számtalan gyengesége van. Szeretnénk remélni, hogy így is segítséget nyújthat azoknak, akik számára fontos, hogy Magyarországon fejlődjön a szociálpolitikai kultúra, és — talán ennek segítségével — maga a szociálpolitika is. A szavaknak is lehet néha erejük — ha a demokratikus politikai közéletben a szenvedélyek és indulatok harcát, vagy az egyoldalú politikai erőszakot az érdekek józan és racionális szembesítése válthatja fel. Ennek a (talán naiv) hitnek a kapcsán csak megismételni tudunk néhány gondolatot, amit egyikünk az Esély útjára indításakor, még 1989-ben írt.

Ma is úgy gondoljuk, hogy a szociálpolitika mindannyiunk ügye. Illúzió, de nem érdekmentes illúzió azt gondolni, hogy továbbra is központilag, vagy csak a parlament berkein belül, lehet dönteni a társadalombiztosítás jövőjéről, vagy az iskolarendszer részleges piacosításáról. Ha viszont a szociálpolitika — remélhetőleg — a politikai mezőben vitatható kérdéssé válik, akkor mindannyiunk felelőssége megnő.

Minél több a lehetőség arra, hogy a döntés befolyásolásának esélyével vegyünk részt mi, nem tisztségviselő állampolgárok valamilyen ügyben, annál nagyobb a felelősségünk. Ha lehet vitatkozni és választani, akkor tisztá

kellene látnunk, hogy miért állunk ki. Ehhez pedig információkra, az egyes döntések előnyeit és hátrányait megvilágító érvekre, a döntések közvetlen és közvetett hatásainak előrebecslésére, a lehetséges következmények ismeretére van szükség.

E kötet szerkesztői azt remélik, hogy ha széles körben ismertebbé válik a szociálpolitika külföldi művelőinek munkássága, ez Segít Saját érveink kidolgozásában, a fogalmak világosabb használatában, és végső soron az immár lassan emancipálódó magyar szociálpolitika jobbításában.

A szerkesztők

1. Ez kezdetben, a hetvenes évek közepétől, egyetlen fakultatív kurzust jelentett az ELTE Szociológiai Intézetében. 1985-től nyílott lehetőség ugyanitt önálló, hároméves, másoddiplomás szociálpolitikai képzés megindítására. Közben más egyetemeken és főiskolákon is megkezdődött, többnyire más tárgyak keretében, a társadalompolitika és szociálpolitika oktatása.

2. Megjegyzendő, hogy a háború előtti szociálpolitikai szakirodalom néhány alapmőve korabeli fordításban hozzáférhető. Igy p1. létezik magyarul a Webb házaspár néhány írása, a nevezetes Beveridge Jelentés egy változata. A szociápólitika egyik svéd „klasszikusának”, Gunnar Myrdalnak, több könyve is olvasható magyarul.

Hivatkozások

A Beveridge-terv. Feldolgozta és kísérőszöveggel ellátta Mihelics Vid. Keresztes kiadás, 1943.
Booth, Charles: The Lfe and Labour of the People of London. Eredeti kiadás ideje 1889—1891.
Engels, Frigyes: A munkásosztály helyzete Angliában. Eredeti kiadás ideje 1845.
Gilbert, Bentley B. (1970): British Social Policy 1914—1939. B. T. Bratsford Ltd. London
Hatzfeld, Henri (1971): Du paupérisme i la sécurité sociale. Librairie Armand Ciolin, Paris.
Heller Farkas: Közgazdaságtan, II. kötet, 1947. (Reprint: Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1988.)
Hilscher Rezső (1928): Bevezetés a szociálpolitikába, (Reprint 1991)
Le Play, Frédéric: Les ouvriers européens. Eredeti kiadás ideje 1855.
Myrdal, Gunnar (1974): Korunk kihívása: a világszegénység. Egy szegénység elleni világprogram vázlata. Qondolat, Bp.
Myrdal, Gunnar (1972): Erték a társadalomtudomónyban. Válogatott módszertani tanulmányok. KIK, Bp.
Rimlinger, Gaston (1971): Welfare Policy and lndustrialization in Europe, America and Russia. John Wiley and Sons, New York.
Webb, Beatrice és Sidney (1909): Munkásdemokrácia. 1—2. Grill, Bp.
Webb, Beatrice és Sidney (1918): A szegénység problémája. Révai, Bp.
Webb, Beatrice ás Sidney (1925): A kapitalizmus hanyatlása. Népszava, Bp.